ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

2 nap, 2 mozi

Pénteken ugyebár nem mentünk be a suliba. Taliztam Anettel reggel mert nem akartam otthon baszni a rezet, úgyis csak szétuntam volna a fejemet. Egyszóval elmentünk az Árkádba lógni. Először is megreggeliztünk és felfedeztük, hogy a Sió almalé dobozán "Minimálna" kiírás van xD. Micsoda véletlen, tulajdonképpen nem tudjuk mit jelent az a szó de vicces volt, hogy pont egy ilyen magyar szó volt azon a nyelven (meg nem mondom melyik nyelv volt) xD. Nemsokára megjött Norbi is és nekiállt magyarázni valami idiótaságról, mi pedig röhögtünk rajta Anettel mert ultra fárasztó volt, erre tök aranyosan benyögte, hogy "Bocsánat". Erre mégjobban elkezdtünk röhögni, mert nem értettük hogy ilyen csekélység miatt minek kér bocsánatot xD. Bementünk a Kisállat kereskedésbe és rákattantam a patkányokra *-*. Olyan kis cuksók voltak, és kopaszok xD. Anett persze rögtön kiszúrta, mekkora heréjük van xD. Aztán átmentünk a Sugárba, hátha adnak valami jó filmet és végül beültünk az Egyszerűen bonyolultra. Jó film volt, kaptam Norbitól M&Ms-t meg popcornt és azt rágcsáltam közben. Mázlim volt ugyanis elég későn ért véget a film és nem akartam egyedül hazamenni, de apu kijött értem.
Ma Chivel és Tomival taliztam a Westendben és elmentünk megint csak mozizni. Beültünk a Kilencre és arra számítottunk, hogy tök jó lesz, de a Be Italian nevű számon kívül minden szar volt benne XD. Teljesen benne maradt a fejünkben ez a zene és énekeltük xD. Pofáztunk a film alatt és végig azt vártuk, hogy legyen már vége mert kurva unalmas volt. De látszólag a tömegnek sem tetszett mert ahogy elindult a stáblista, mindenki kiözönlött a teremből xD. Történt még pár dolog de nem igazán van erőm összeszedni a gondolataimat, szóval lehet, hogy csak faszságokat írtam le xD.

2010.02.06. 19:33, Nayu Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

friends
log

 

archívum
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros