ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Imádom mikor idióták vagyunk; parázás

Tegnap este végre Timcsóval megbeszéltünk egy-két fontos dolgot, örülök hogy végre sort tudtam keríteni rá. Ettől teljesen jól érzem magam.

A tegnap estém és a mai napom első fele parázással telt, mivel németből tz-t írtunk és filozófiából feleltetés volt várható mára én viszont alig tudtam valamit. Első óránk német volt és Mesyvel nagy nehezen ki tudtunk minden puskázni. Nem volt nehéz a feladat de halálra görcsöltem magam a filozófia miatt így nem tudtam oda koncentrálni. Filozófia előtti szünetben árgús szemekkel bámultam a kaput, reménykedve abban, hogy a dirinek dolga van és nem jön be órát tartani. Egyébként észrevettétek, hogy ezt minden héten elmondom? xD Szóval becsöngettek és bejött a helyettesítő tancsi, így nagy kő esett le mindenki szívéről. Eltelt körülbelül 10 perc és a diri betoppant. Rögtön kijelentette, hogy felelni fogunk T____T. Megint elkezdődött a parázás azonban hála Zehelnek nem szóban feleltetett, hanem esszét iratott velünk az antik filozófiáról. Nagyon örültem neki mivel írásban jobban össze tudom szedni a gondolataimat. Ezen kívül megint valami püspökökről magyarázott, imádom az élet kicsi örömeit  püspökfalatokat x3. Irodalom órán Győri nagy forma volt. Ági véletlenül lelökte a radiátor csaravóját -nem tom mi a neve- xDD Győri pedig elkezdett röhögni és azt mondta, hogy elképzeli, ahogyan Ági leszereli a radiátort és haza viszi a hátán mert nekik nincsen otthon xDD. Az utolsó két matek jól telt el, idióták voltunk mindannyian, röhögtünk mindenfélén. Anett a plüsseiről Teddyről és valami kígyóról mesélt és azt mondta, hogy Teddy izmos és "dől a proteinségtől" xDDD. A telefon tokjában mágnes van és ha kiyitod és elengeded visszapattan, aminek állati jó hangja van én pedig ráizgultam. Teljes csönd volt a teremben és ilyet szóltam, hogy annyira vágyom rá, hogy énis ezt csinálhassam -mármint a kattogtatását xD-. Aztán mi is volt még... valamilyen feltételes reflex jóvoltából folyamatosan Timi vádliát maszíroztam xD. Óra vége felé berontott a diri mert üvöltözés volt. Rájött, hogy valamelyikünk ellopott egy terem kulcsot és azt mondta ha 7. óra végéig nem adjuk vissza karantén alá von minket o___O. Mit takar nála a karantén? Bezár minket a terembe és nem enged ki 10 napig? xD

2009.12.02. 15:25, Nayu Vissza a bloghoz
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2009.12.03. 15:18
Ayci

pffffff XD na most jót röhögtem XD te meg a frenetikus memóriád XD ez kb. olyan volt mintha én azt mondtam volna, hogy sosem szórom fölöslegesen a pénzt X"D
 

Idézet
2009.12.02. 17:16
Nayu

te mindent kihagysz xD én a frenetikus memóriámmal mindenre emlékszem xDDD

Idézet
2009.12.02. 16:56
Ayci

baaaazd X"D a blogból kihagytam Anett meséjét XD bakker X"D
am én is örülök hogy végre megbeszéltük a dolgokat ^.^
jó, látom te is megemlítetted a diri faszságát XD
gefci... a radiátoros sztorit is kihagyam XD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints