Tegnap befejeztem a Papa to musume no nanokakant ami egy nagy áttörést hozott a számomra. Mivelhogy engem rázott a hideg Aragaki Yuitól egy hülye hóbort miatt, mégis megnéztem és csalódtam... de kellemesen. Eddig a napig szilárdan állítottam, hogy sosem fogom megnézni a Koizorát aminek a film változatában Aragaki Yui játsza a főszerepet, de tegnap meggondoltam magam. Bár én a sorozattal kezdtem, hogy legyen mivel összehasonlítani Yui színészi tehetségét. Lehet, hogy rossz ötlet volt belekezdeni. Az eddig megnézett 3 rész alatt nagy adag szomorúság én melakólikus érzés gyülemlett fel bennem amitől nem tudok megszabadulni. Hallgatom azokat a csodálatos, szomorú és romantikus aláfestőzenéket, és közben olyan fura légkör leng körül. Ilyet utoljára akkor éreztem mikor az Innocent love című doramát néztem, és most ismét levettek a lábamról.
Régen volt már olyan, hogy ültem volna a szobámban és szomorú zenét hallgatva folytak a könnyeim. Én csak egyedül tudok sírni.

később: ma 2 fura dolog is történt velem, és mind a kettő sokkosan ért kicsit. Elsőnek az egyik régi ismerősőmmel aki fontos volt nekem, sajnos elváltak az útjaink.  Majd nem sokkal később egy másik ismerősőm, akivel régóta haragban vagyunk és nem is beszélünk rám írt msn-en és azt mondta beszélni akar velem, mert elgondolkozott a dolgainkon. Ez ultra bizarr és felfoghatatlan a számomra, hogy egy napon két ilyen ellentétes de mégis egyről szóló dolog történjen velem ! Ez sok o__O