ha boldoggá akarod tenni őt, csak mosolyogj
nayu és az ő nem hétköznapi hétköznapjai

Leégtem; hülye álom

A hétvége baromi gyorsan eltelt de szerencsére hétfőn és kedden nem kell suliba mennem, szóval tanulhatok a szóbelikre.
Tegnap reggel anyám kierőszakolta, hogy menjünk el cipőt venni a keringőhöz és az osztálytánchoz. Mindenféle helyen voltam ahol csak lehetett, de egyszerűen nem találtam semmilyen elfogadható cipőt. Vettem egy fekete magassarkút az osztálytánchoz ami tűrhetően néz ki, azonban fehér magassarkúból nem vol valami nagy választék. Végül megvettem azt amit elsőként megláttam, mert nem érdekelt már, hogy néz ki xD. Úgysem fog látszani a ruha alatt és ez lesz az egyetlen alkalom mikro hordani fogom. Vásárlás után befeküdtem szolizni 12 percre, aztán este éreztem meg, hogy fáj a hátam és a seggem. Mikor fürödtem észrevettem, hogy a seggem és a hátam is full vörös xD. Csöppet leégtem xD.
Ma egy ultra idióta álomra riadtam fel. Lényegében annyiról szólt, hogy valamiért vasárnap be kellett menni a suliba. Felriadtam az álomból, gyorsan ránéztem az órára és láttam, hogy7 óra van. Teljesen pánikba este, hogy el fogok késni. Egy picit ültem az ágyamon és átgondoltam, hogy tulajdonképpen biztos, hogy nem kell vasárnap suliba menni, hiszen még a hétfő és a kedd is szabad. Tök rossz érzés volt, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mi igazi és mi volt álom. Ha nem tudom eldönteni, lehet hogy képes lettem volna bemenni a suliba xD.
Tegnap lusta voltam tanulni, de ma legalább már addig eljutottam, hogy magam elé tettem a füzetemet xD. Végül viszont nem sok mindent tanultam, csak egészen picit átolvastam a németet. Anett felhívott mert beteg, szóval nem megyünk holnap szolizni. Így itt lesz az egész napom a tanulásra. Aztán dizi készítésel is próbálkoztam mert ez már elég régóta fent van, de nem jött sehogysem az ihlet. Amit elképzeltem, az kivitelezve nem volt jó xD. Sebaj, majd talán legközelebb, mert mostmár mindenképp kell új dizi az biztos.

2010.01.10. 17:01, Nyu Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.01.13. 15:13
Nayu

köszi :)

2010.01.12. 19:17
Shuu

sok sikert a vizsgákhoz:D rem jól fognak sikerülni

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

friends
log

 

archívum
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints