Töri doga, köröm költemény, új dizi ~ music: Koda Kumi - SUPER STAR
Tökre azt hittem, hogy semmi lényeges nem történt ma mert olyan szar volt ez a nap, hogy az szinte felülmúlhatatlan. Najó túlzom, csak a vége felé volt elegem belőle, főleg azok után, hogy Norbi halálra fárasztott. Egyébként egészen energikusnak éreztem magam belül. Bementünk töri faktra de Isi bezzeg nem jött... Marha jó volt, mivel azt ígérte, hogy lediktálja a doga kérdéseit amit mellesleg ma 4. órában írtunk volna. Szóval kint álltunk a folyosón, aztán két matek óra amin csak zenét hallgattam és beszélgettem a szokásos idiótaságokról. Mellesleg a matek óráról az osztály fel elment mert iskola látogatásra mentek állítólag xD. Így maradtunk kb 10-en. Ezek után jött a töri amin ennek ellenére megírtuk a dogát. Csupán annyi volt a gáz ezzel, hogy kurvára nem csak abból az anagokból kérdezett amit megígért így a kérdések egy része úszott. Viszont volt egy két dolog amire próbáltam sokat leírni így végülis összehoztam 2 oldalt. Irodalom órán kicsi feléledtem ugyanis... Ismeritek Apollinaire-t és a képverseit? Nem tom ki volt ez az okos fazon, de a verszakokat/mondatokat úgy rendezte el, hogy egy képet alakítottak xD. Elgondolkoztam rajta, hogy mennyi ideje lehetett bakker, hogy ilyen faszságot ki tudott találni? xD Maradtunk Anettel irodalom fakton és Győri megdícsérte a műkörmömet xD Azt mondta, hogy ilyen "műköröm költeményt" még nem is látott xD.
Ma végre sikerült új dizit alkotnom, ugyanis nagyon kezdtem megunni a régit. Most Fraus, a mangából, mert már rég volt xD.
Jajj a végére egy kis depó is... Mázlinak elkezdett fájni a hátsó lába. Már várható volt, hogy öreg korára kijön rajta a németjuhászoknak ez a fajtabetegsége. Szegénykém most alig bír feljönni a lépcsőn, remélem nem fog romlani az állapota ha kap gyógyszert.
| 2010.02.08. 18:41, Nayu |
 |
2 nap, 2 mozi Pénteken ugyebár nem mentünk be a suliba. Taliztam Anettel reggel mert nem akartam otthon baszni a rezet, úgyis csak szétuntam volna a fejemet. Egyszóval elmentünk az Árkádba lógni. Először is megreggeliztünk és felfedeztük, hogy a Sió almalé dobozán "Minimálna" kiírás van xD. Micsoda véletlen, tulajdonképpen nem tudjuk mit jelent az a szó de vicces volt, hogy pont egy ilyen magyar szó volt azon a nyelven (meg nem mondom melyik nyelv volt) xD. Nemsokára megjött Norbi is és nekiállt magyarázni valami idiótaságról, mi pedig röhögtünk rajta Anettel mert ultra fárasztó volt, erre tök aranyosan benyögte, hogy "Bocsánat". Erre mégjobban elkezdtünk röhögni, mert nem értettük hogy ilyen csekélység miatt minek kér bocsánatot xD. Bementünk a Kisállat kereskedésbe és rákattantam a patkányokra *-*. Olyan kis cuksók voltak, és kopaszok xD. Anett persze rögtön kiszúrta, mekkora heréjük van xD. Aztán átmentünk a Sugárba, hátha adnak valami jó filmet és végül beültünk az Egyszerűen bonyolultra. Jó film volt, kaptam Norbitól M&Ms-t meg popcornt és azt rágcsáltam közben. Mázlim volt ugyanis elég későn ért véget a film és nem akartam egyedül hazamenni, de apu kijött értem.
Ma Chivel és Tomival taliztam a Westendben és elmentünk megint csak mozizni. Beültünk a Kilencre és arra számítottunk, hogy tök jó lesz, de a Be Italian nevű számon kívül minden szar volt benne XD. Teljesen benne maradt a fejünkben ez a zene és énekeltük xD. Pofáztunk a film alatt és végig azt vártuk, hogy legyen már vége mert kurva unalmas volt. De látszólag a tömegnek sem tetszett mert ahogy elindult a stáblista, mindenki kiözönlött a teremből xD. Történt még pár dolog de nem igazán van erőm összeszedni a gondolataimat, szóval lehet, hogy csak faszságokat írtam le xD.
| 2010.02.06. 19:33, Nayu |
 |
Amikor szebüngosztot néz a hozzáértő Ma elég lapos voltam reggel, olyan értelemben, hogy fáradt és semmihez nem volt kedvem. Arra számítottam, hogy szar napunk lesz és angolból kapok egy egyest a házi hiány miatt, valamint töriből dogát írunk amire alig készültem. Ebből a kettőből szerencsére egyik sem valósult meg. Az első angol eltelt azzal, hogy Iván felhívta Győrit mivel az angol jegyeinket valaki átjavította és lerontotta a naplóban. Kiderült, hogy Győri volt az és kissé felháborodtunk ugyanis nem lett volna joga ehhez. Törin szófogadó kiskutyaként figyeltem szokásomhoz híven xD.
Aztán fizikán elszabadult a pokol mikor is Timi nekiállt 07-Ghostot nézni. Karcsi és Norbi is nézte vele és eszméletlen röhejes volt az én szememmel nézve amit leműveltek xD. Az első részt nézték és kurva vicceseket szólogattak be. Mikor Teito fexik az ágyában, Karcsi ilyet szól: "Mit csinál ez a takaró alatt?" xD. Aztán megpróbálták utánozni a japán szövegeket xD. Norbi meglátta Teitot és az első reakciója az volt, hogy "ÚRISTEN BAZDMEG ENNEK MILYEN SZEME VAN" utána pedig elkezdte hasonlítgatni először krumplihoz majd már olyan szeme volt mint a kobold makinak xD. Az egyik aláfestő zenére meg ilyet szól: "ez a Beethoven ária" XDD. Megszakadtam rajtuk xD.
Számteken nem figyeltünk mert cuki állatokat és mindenféle plüss lényeket nézegettünk a neten. Anett mutatni akart egy cuki vakondot amiről kiderült, hogy sündisznó xD.
Elterveztük, hogy holnap lógunk. Tök jó lesz, alapból csupán egyetlen nap volt ebben az évben amikor számdékosan lógtam a suliból. Ez nem én vagyok, az igazi énem az utóbbi 4 évben szinte minden héten lógott pár napot, nem is értem igazán, hogy ebben az évben miért fogtam vissza magam. Bár az érettségimet nem nagyon akartam kockáztatni ugyanis ha sok a hiányzásom nem engednek. De mivel eddig csupán 30 igazoltam van, asszem ennyit megengedhetek magamnak. Szóval délelőtt valszeg árkádozás lesz, délután pedig mozi ~ Azért írom le ezt ma, mert holnap nem leszek, max szombat este mert szombaton talizok Chivel x3.
| 2010.02.04. 14:26, Nayu |
 |
Kobato 16, nyugodtabb vagyok, regény Hozzuk a formánkat megint ugyanis tegnap és ma is sikerült oltári nagy faszságokat kitalálnunk. Tegnap speciel azt, hogy ballagás után megdobáljuk az épületet tojással, aztán ez egy csöppet elfajult és a végére ott tartottunk, hogy egy döglött lófejet hajítunk be az udvarba xD. Még mindig elmebetegek vagyunk, tudunk róla nyugi xD.
Timinek egész nap rossz kedve volt és be is szólt egy-két szép dolgot, de este bocsánatot kért érte. Nemsokára jön a szülinapja és együtt ünnepeljük majd a Pinkben *-*. Ma szerencsére jobb kedve lett a drágámnak.
Ma kicsit fura kedvem volt, de ezen felül nagyon jó. Beszélni akartam valamiről a Norbival, erre neiállt találgatni, hogy vajon mit akarok tőle xD. Azt hitte vettem neki valami szörny plüsst, be is szopattuk rendesen, aztán amikor mondtam neki, hogy igazából nem vettem, teljesen magába roskadt XD.
Megkaptuk a félévinket és nem lett túl rózsás de mostmár nem számít. Ma egyébként a német tanár kérdezgetett bennünket a tovább tanulással kapcsolatban amiben persze én még mindig képtelen vagyok dönteni. Nagyon hajlok a kutyakozmetikus szak letételéhez, de a lakberendezés is jónak tűnik ahova pedig Anettel mehetnék.
Ma délután az Így jártam anyátokkal új részét akartam megnézni, de mindig beszívom a torrentet xD. Nem tudom kinek élvezet az, hogy egy 12 másodperces videót felrak How I Met Your Mother s05e14 néven -___-. Végül sikerült leszednem az igazit x3.
Viszont kijött Kobato 16. része amit már alig bírtam kivárni és végre eljutott a sorozat ahhoz a ponthoz amikor is a bunkó-magánakvaló szereplő srác, nevezzük nevén Fujimoto elkezd pozitívan viszonyulni Kobatohoz, jobban fogalmazva kezdi megszeretni a kiscsajszit. Kicsit Nanatsuiro utánérzésem van ettől az animétől egyébként, csak alakuljanak itt is ugyanúgy az események, szerintem Kobato és Fujimoto cukik lennének együtt.
Annyira akarok már írni valami szépet és megtaláltam egy nagyon régi kis firkantásomat ami egy regény kezdetleges jegyzete úgymond, kicsit fantasztikus-misztikus-romantikus cuccos lett volna belőle de sosem kezdtem el írni mert mindig újabb ötletem támadtak és kisebb kavarodás lett a vége, szóval hagytam a fenébe. De lehet, hogy összeszedem magam és megpróbálkozom vele ha lesz türelmem.
| 2010.02.03. 17:42, Nayu |
 |
2. évadok, hiányzik a tánc Tegnap nem írtam semmit mert nem történt túl sok dolog. Ilyenkor inkább összesűrítek 2 napot xD. Szóval elterveztem szombaton, hogy rajzolni fogok tehát mikor tegnap reggel felkeltem bekapcsoltam a gépet és rávetettem magam a Photoshopra aztán alkottam egy kicsit.

Ha rákattintasz látod nagyobban. Aztán... mást nem is nagyon csináltam tegnap mert vendégek voltak és tanulást színlelve ültem a szobámban xD. Viszont olvastam egy bizonyos katasztrofális dologról. Tegnap még csak efeltételezés volt, de ma már hivatalosan is bejelentették, hogy a Kuroshitsuji 2. évadában nem Ciel és Sebastian fog szerepelni T__T. Pedig én teljesen, sőt mindenki arra számított, hogy ők lesznek benne. Azt hittem, hogy majd valami új alternatív sztori lesz vagy a manga alapján remékelik az egészet. A komornyik Claude Faustas, a gazda pedig valami Alois Trancy lesz. Most ha pozitívan nézzük a dolgot, lehet akár az is, hogy ők Ciel és Seb csak új névvel és új alakban xD. Ez még mindig jobb lenne mint a semmi. A 07-Ghost 2. évadáról bezzeg nem szálingóznak hírek pedig tiszta szívből örülnék neki, sőt tisztességes fanatikus módjára visonganék egy darabon közben magam elé képzelve a manga eddigi 25-56. fejeztéig pucérkodó Fraukat színesben és mozogva a képernyőn xDD x33.
Ma megint suli és teljesen vissza a hétköznapokba ugyanis már tánc próbáink sem lesznek. Nagyon fog hiányozni. Akkoriban még nyűg volt, de most nem bánnám ha ott kéne gyakorolnom este 5ig. Vígasztalánképpen leszedtem a Grease zenéit és azokat hallgatom xD.
| 2010.02.01. 17:23, Nayu |
 |
|